A mai napomon egy deus ex machina történt velem, ugyanis két nagyon hasonló történettel rendelkező művet sikerült másodjára is elfogyasztanom, teljesen véletlenül. A párhuzamokat az élmények frissessége miatt nehéz lett volna nem észrevenni.
Az egyik J.R.R. Tolkien nemrég magyarul is megjelent, Húrin gyermekei című könyve. Illetve ez így ebben a formában mégsem igaz, mivel a történet csak a fia, Christopher Tolkien gondos szerkesztői munkájának eredményeként láthatott napvilágot. Az MTT volt a szaklektor, Alan Lee pedig illusztrált, ergo a könyv igencsak minőségi darab (ÁgiJedinek köszönhetően én is birtokolok egy példányt:). A könyv stílusa eltér a Gyűrűk Uráétől. Ez részben minden bizonnyal annak köszönhető hogy sohasem készült el teljesen, de emellett a történet sokkal borongósabb, kegyetlenebb. Mintha egy antik eposzt olvasnánk. A halál, pusztulás gyakran megjelenik, a végső kataklizmába pedig beleborzong az ember.
A másik darab pedig egy wuxia, a koreai filmművészet egyik "csúcsteljesítménye :D" személyesen. Igen, az Oldboyról van szó. Csak azért néztem meg, mert épp nem volt semmi jó a tv-ben és anyáék mondták hogy tegyek be valamit. Ismertetőt nem írok mert ezt már [url=http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Korea/Oldboy-2003.html]megtették előttem[/url]. Lebilincselő alkotás, valósággal sodródunk az eseményekkel, egy pillanatra nem válik unalmassá. A főszereplő pedig egyszerűen zseniális.
Mindkét történet kulcsingere a bosszú, az indokora nem térnék ki. Adott egy transzcendens szféra. Egyik a Mortgoth által uralt sors, a másik pedig a hipnós csaj által irányított, de legalábbis befolyásolt jövő. Ezekkel a hatásokkal rosszak(?) igyekeznek saját céljaiknak (tehát bosszú) megfelelőre szabni a hőseink(?) sorsát. A kérdőjel indokolt, főleg a filmben, mivel a végére igencsak elmosódni látszik a jó és a rossz szokásos alakja. A hőseink utját végikíséri a szenvedés. A végjáték pedig igencsak szörnyű dolgokat tartogat számukra. Büntetésük nem feltétlenül jogos, a könyvben Túrin apjának Morgothal szembeni ellenállása az ami egy őrá is kiható átkot eredményez. A filmben pedig Oh Dae-Soo olyat lát, amit nem kellett volna, azonban ő ezt kelletlenül tovább is adja (amit mégannyira sem kellett volna). Jóllehet, Dae-Soo nem az erény mintaképe, de akkorsem hiszem hogy megérdemelt volna egy ilyen volumenű büntetést. A fináléban pedig mindkét esetben egy, az ősidők óta tabunak számító témát kapunk.
